Na, és még estére egy bejegyzés. Sose gondoltam volna, hogy az állatok is képesek ilyenre...
Szóval Ráhel egy fiatal birkamama, most februárban ellett először, nagyjából április közepe táján választották le róla a kisbárányát, úgyhogy teljesen új dolog számára a fejés. Ehhez mérten elég türelmetlen is a procedúra közben, mivel nagyjából két percig bírja nyugton, de azzal biztatnak bennünket, hogy néhány hét múlva hozzászokik és nem lesz ekkora szenvedés (Gabi számára) a fejés.
Ez még a ma este alapján viszont kicsit arrébb van, vagy legalábbis trükkjei tárházának utolsó darabjait próbálja bevetni. Olyan cselhez folyamodott, amelyet csak embereknél látni, pontosabban gyerekeknél, de az is ijesztő: A földre veti magát és hisztizik. Gabi elé vezettem épp, amikor a küszöbön állva hirtelen hangtalanul lefeküdt és innen se előre se hátra. Mi meg Gabival először ijedten összenéztünk, hogy csak nehogy ő is elpusztuljon itt a szemünk láttára, de aztán a következő pillanatban leesett, hogy most épp nem a lelkét leheli ki, hanem ez "az"...
Persze fotózásra nem volt lehetőség, így "képünk csak illusztráció". A megoldás pedig roppant egyszerű volt, akár a gyerekeknél: juh-édesség, azaz egy kis abrak (módjával). A kis cseles rögtön felpattant és rendelkezésre állt, produkálva az esti 7-8 dl-es adagját. Én meg lassan kezdek aggódni a mentális állapotom miatt, hogy egy juhot emberi tulajdonságokkal ruházok fel és a negyedik, ötödik, hatodik családtagnak tekintek.
Robi, szerintem ez teljesen normális. Mondom ezt bomlott elmével, mert nálunk még a fél pár zokniknak is lelke van, és a hintát megsimogatjuk és jó éjszakát kívánunk neki, mielőtt eljönnénk a játszótérről. Szóval egy juh hisztije....én tökre el tudom képzelni. Így legalább már rutinosak lesztek, mire Terka belép a dackorszakba :D.
VálaszTörlés