2013. szeptember 4.

Az első tojások


A falun élés és gazdálkodás általában nem a lazulásról és a könnyen sikerülő dolgokról szól, de a pozitívumokat illetően elérkeztünk egy fontos mérföldkőhöz. Végre eljött az idő, amikor a saját tyúkok saját tojását eszi az ember. Ráadásul nem az eleinte pingponglabdánál is kisebb jércetojást, hanem az igazi, friss, sárga, kemény héjú tyúktojást.
Köszi lányok!






Frissítés: Korán reggel még nem megy a multitasking, sikerült a blogbejegyzés készítése közben odaégetnem egy kicsit a friss tojásból készült bundáskenyeret. Na ennyit a valósidejű tudósításról.

2013. július 17.

Ehhez a blogíráshoz azért kell némi önfegyelem, talán több is, mint gondoltam, amikor elkezdtem. Persze könnyen írogattam, amikor télen itthon gubbasztottam, és nem is volt jobb dolgom, mint lakberendezgetni, meg azon agyalni, hogy mennyire hejdefalusi lettemén.
Hát elmondom, hogy most a nyárban azt se tudom, hova kapjak, annyi a dolog, nemhogy még a blogírogatásra gondoljak.
1. Érik a borsó, azt holnap le kell szedni, különben fújhatom.

2. Minden gyógynövényt most kell gyűjteni (persze, hogy egyszerre), ebből ma került a padlásra horribilis mennyiségű kamilla, némi bíborkasvirág, az eddigiekhez még néhány csokor cickafark, két jókora marék búzavirág, és egy-két fej körömvirág, mert azt folyamatosan kell szedegetni. A hétvégén kell még gyűjtenem diólevelet, orbáncfüvet, illene ugye csalánt is, mert az van sok a ház körül, és annyi mindenre jó. (A kép még egy korábbi állapotot mutat, mostanra jóval több csokor lóg a kampókon.)
  
3. Érik a meggy és a ribizli, ezeket a főbérlőink mind meghagyták nekünk, de ez nagyobb falat, állandóan elodázom. Holnap, amíg Terus alszik, muszáj lesz ezzel is haladnom.

 Gyorsan beteszek ide egy tuti módszert, ami nekem a meggymagozást boldog pillanatokká teszi, amióta csak megismertem. Egy bolgár (félig bolgár) barátnőmtől tanultam. Lám, a bolgár nők mennyivel eszesebbek nálunk! A biztosító tű végével trancsírozás nélkül lehet szinte kipattintani a magot a gyümölcsből. Eli, örök hálám érte!


4. Készült eddig sajnos csak egy kevés bodzaszörp. (Ez évek óta nem sikerül nekem, mivel ezzel kezdődik a befőzőszezon, és általában a lelkem még a téli álmát alussza olyankor). Illetve némi vaníliás levendulaszörp is áll már a kamra polcain. Sajnos csak főzéskor fényképeztem, pedig a kész szörp gyönyörű rózsaszín, illatos... Szeretem.

 
Zárásképp a hangulata miatt íme egy kép Terusról a levendulában, és az egyik kendermagosomról, aki - anyósom szerint - augusztusban már tojni is fog. 

Anyósom a múlt héten eljött hozzánk, és megtanított tyúkot levágni, szétbontani, és elrámolni a mélyhűtőbe, valamint rétestésztát készíteni simán lisztből, és nem a mirelitpolcról. Szégyellem magam, hogy olyan nagyra voltam magammal, amikor Pesten éltünk - háromszor ennyi pénzből, és úgy, hogy minden elérhető volt egy karnyújtásnyira. Most kezdem megérteni, hogy mennyire kevés az életben maradáshoz az, amit én eddig tudok, s hogy a hangzatos önellátás azzal kezdődik, hogy a saját kertemből látom el magamat és a családomat... Ehhez persze egymillió dolgot kell(ene) tudni - hogy mi mikor érik, gyűjthető, szedhető, hogyan készíthető el... Ez a blog egy kicsit erről is szól, ahogy tanulgatom az életben maradást teszkó nélkül.

Köszi, hogy olvastok, és támogattok ebben. We still love juh! ;)


2013. június 23.

Rekkenőben fagyizni kell...

Mindig azt gondoltam, hogy nem érdemes házilag fagyit készíteni. A bolti finomabb, ki van találva az íze, és csak le kell venni a polcról, és biztos, hogy a házi fagyi se jön ki kevesebb pénzből. Engem legjobban a sok tojás és tejszín bosszantott, amit bele kell "pazarolni". Érdekes, hogy a rántotta nem zavart ennyire, pedig egy ember ott is felfal legalább 4 tojást. Hát most, hogy itt is beállt a gatyaszakasztó', beadtam a derekam, mivel a helyi ábécé kínálata nem volt elfogadható az én puccos városi igényeim számára. 

Mint kiderült, egyáltalán nem olyan drága muri ez. 
Egy bő egy liternyi vaníliafagyihoz 1 liter zsíros tej (ennek opcionálisan tetszés szerinti százaléka helyettesíthető tejszínnel - 250-500 Ft), 6 tojás (240 Ft), 15 dkg cukor (30 Ft) vagy 10 dkg méz (150 Ft) és valamilyen formában vanília (50-100 Ft) szükségeltetik. A csokifagyi ugyanebből hozható ki a vanília elhagyásával, illetve egy kanál kakaó és egy fél tábla csoki hozzáadásával. Javaslom a Rapunzel vaníliát, bioboltban (pl. a Múzeum körúton) beszerezhető.
Tej+vanília összeforraltatnak, tojások kicsit felveretnek a cukorral.
Tej vékony sugárban a tojásokhoz kevertetik, majd kis lángon sűrűsödésig melegíttetik. Figyelem, forralni nem szabad , mert akkor a tojás kicsapódik! Csokifagyinál a csokit a sűrűsödés után keverem bele a még meleg krémbe.
Leszűr, lehűt, lefagyaszt, fél óránként turmixgéppel átkever, boldogan elfogyaszt.

(Akinek ismerős a recept, ne csodálkozzon, ez egy mezei Horváth Ilona', gyakorlatilag a madártejé, csak sűrűbb a krém.)

Ti szoktatok otthon fagyit készíteni? Milyen receptből?



2013. június 4.

Csoki és csalán

Na jó, azért az nem normális dolog, hogy júniusban még napi program a begyújtás! Egy hete nem megy 10 fok fölé a hőmérséklet, és minden nap esik az eső. Nem óhajtok az időjárásról trécselni, de most már tényleg kezd betelni a pohár. A birkák lába felázott, tragikusan néz ki, állandóan lessük, mikor gyullad be a vizes fűben való táncolástól. A méheknél is tiszta pára a kaptár belül, hosszú távon ez lehet probléma, de egyelőre még minden rendben van velük. A tyúkok szerencsére olyan igénytelenek, hogy szakadó esőben és szélben is vígan bóklásznak. Brrr....
Azért próbálom vidámra venni a figurát, amennyire telik tőlem... Eszembe jutott például ez a bejegyzés (és ez, és ez). Sajnos kurkuma meg alga nem volt itthon (én is meglepődtem :P), viszont kakaó igen. Mutatom az eredményt: 
Ezen kívül pedig a korábbi kókusz-csoki témára átfésültem egy régi cookie receptemet (amit amúgy nagyon szeretek, mert a csokin kívül csak kevés cukor kell bele, és nem kell hozzá fél kiló vaj 10 darabhoz). Tökéletes lett. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a kókusz-csoki mániámmal nagyban hozzájárulok a harmadik világ kizsákmányolásához. Azt is tudom, hogy a hozzávalók ideszállítása olyan környezeti terhelést jelent, ami minden bizonnyal közrejátszik a jelenlegi abszurd időjárás fennállásában. 
Azért leírom a receptjét, mert amúgy nagyon finom:
A: 200 g apró szemű kókuszreszelék, 100 g liszt, 1/2-1/2 tk szódabikarbóna és sütőpor, 100 g durvára vágott étcsoki, 50 g cukor.
B: 150 g olvasztott vajba beleöntök 1 dl hideg tejet, és beleütök egy egész tojást, elkeverem. A-t és B-t összekeverem egymással, szétlapítva mehetnek a sütőpapírral bélelt tepsibe. 28-30 db lesz belőle.  
Az előbbiek ellensúlyozására viszont megvalósítottam egy Dzsémi Oliver receptet, ezt, de spenót helyett csalánnal. Kert nélkül erről nem is álmodhattam volna, talán nem is mertem volna csalánnal szórakozni, pedig tényleg ütős lett. Jó lenne szedni hozzá rukkolát a kertből, de egy kicsit befordulásra késztet a hideg szél, és inkább gubbasztok bent, mert amúgy magában is szuperfinom.
A rukkola egyébként messze a legigénytelenebb növény mind közül, szinte már gaz számba megy. Azért mondom csak, mert szerintem érdemes balkonládában is megpróbálkozni vele, ha valaki szereti. Gyorsan kinő egészen rettenetes körülmények között is, és állandóan hozza az újabb hajtásokat.

2013. május 28.

Nagyon finom kókuszos-kakaós muffin + közérdekű

Saját fejlesztés, nem tarthatom vissza a receptet, bár amúgy semmilyen gasztroblogos törekvésem nincs, csak hencegni szeretnék vele.

Hozzávalók 12 db muffinhoz: 
120 gr kókuszreszelék
140 gr liszt
140 gr cukor vagy 120 gr méz
2 csapott tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
1-2 ek kakaópor

1 egész tojás
0,8 dl olaj vagy 120 gr olvasztott vaj
1 nagy pohár tejföl

Külön-külön összekeverem a két "fázis" összetevőit, a szárazat először a kakaó nélkül, majd a két fázist egymással is elkeverem.
A 2/3 rész mehet a papírral bélelet formába, a maradékhoz hozzákeverem a kakaót, és mehet utána az is.
180 fok, 20 perc. Szuperfinom, szottyos, édes, imádom! Sajnos kismamáknak viszont nem való, mert túl nagy lesz a gyerek feje tőle. Az apukák viszont hálásak lesznek érte. :) ((Nem, nem várok gyereket, de tudom, hogy több kismama is olvassa blogot.))

KÖZÉRDEKŰ (avagy ugyanitt Trabant eladó): 
Arra gondoltam, hogy létrehozok egy hírlevelet. A magam részéről utálom a hírleveleket, de ez más lenne, mint a többi (na persze). Azok iratkozhatnának fel rá, akiket érdekelne időnként házi készítésű vagy házilag termelt ez-az-amaz. Augusztustól remélhetőleg lesz tojás nem tápos és nem hibrid, hanem vidám, 6 hónap alatt felnevelt, őshonos tyúkoktól, ritkán juhsajt, és alkalmanként lekvár, szörp, juhtejes szappan, provence-i fűszerkeverék, erdőben gyűjtött finomságok, satöbbi... amihez kedvünk lesz, és amit szívesen, és szeretettel készítenénk. 
A hírlevél tehát nem lenne rendszeres, hanem akkor küldeném, amikor valami újdonság került ki a kezünk alól. Feliratkozni bárhogy lehet, keressetek meg az ügyben (egy félszavas is elég, nem kell nagy körítés hozzá, emiatt ne odázza el senki).

Köszönöm, hogy olvastok, we love juh!